Egyéni- és szervezetfejlesztés

Rólunk írták

„A foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, illetve jogutódja a Szociális és Munkaügyi Minisztérium humánpolitikai igazgatójaként irányításommal zajlottak a minisztérium és a hozzátartozó intézmények személyi állományának fejlesztése, a szervezetfejlesztési és vezetőképzési tréningek megszervezése, lebonyolítása.

Murvai Piroska az elmúlt évtizedben számos alkalommal tartott tréningeket felső- és középvezetőink, valamint érdemi munkatársaink részére.

A tréningek messzemenően megfeleltek a csoportokban a résztvevők elvárásainak. A tréner szakmai felkészültsége kiváló, a hallgatókkal jó kapcsolatot és csoportlégkört alakított ki. A tréning tematikájának elméleti megalapozását és a gyakorlatban történő alkalmazását kellően segítették az előadások és a szituációs gyakorlatok. Murvai Piroska szervezetfejlesztő szupervízort és az általa vezetett trénercsapatot szakmailag korrekt, megbízható partnerként ismertük meg. A tréningek során kollégáival európai színvonalú szolgáltatást nyújtott az eddigi tapasztalataink szerint, ezért a jövőben is várjuk az ajánlataikat.

Tudomásom szerint több közigazgatási képzési program kidolgozása fűződik a nevéhez, melyek akkreditálása sikeresen megtörtént. Pl.: A csoportos döntéshozatal szabályainak megismerése, avagy nekem is lehet jó csapatom; A professzionális kommunikáció, mint a vezetői hatékonyság fokozásának eszköze a közigazgatásban; Mindennapok kihívásai – konfliktus-, probléma- és stressz-kezelés a gyakorlatban.

A partnerekkel és a tréning résztvevőivel kiváló szakmai együttműködés jellemzi, nyitott és innovatív személyiség. Tevékenységét magas színvonalon, pontosan és megbízhatóan teljesítette a résztvevők, a minisztérium és az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet munkatársainak megelégedésére.”

Lévai Zoltán

humánpolitikai főosztályvezető

ORSZI


A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Elnöki Kabinetjének munkatársai a Pearl Consulting Kft. segítségével csapatépítésen vettek részt. A csapatépítés célja az volt, hogy az Ügynökség munkatársai részére segítséget nyújtson a közös problémamegoldás támogatására, az együttgondolkodásra és összekovácsolódásra.

Megítélésem szerint, a csapatépítésen elhangzott előadásokat, gyakorlatokat és a tréningen nyert tapasztalatokat munkatársaim sikerrel tudják majd mind hivatali, mind magánéletükben kamatoztatni.

A tréning stílusával, tartalmával minden résztvevő elégedett volt, s azt számukra is kiemelten hasznosnak tekintették.

Őszinte elismeréssel ajánlom valamennyi csapatot építeni, közösséget fejleszteni kívánó vezető figyelmébe a Pearl Consulting Kft. csapatát.

Paszternák Tímea

végrehajtási elnökhelyettes

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség


„Csapatommal immáron többszörös „visszaesőként” veszünk részt Murvai Piroska tréningjein.

Hittel vallom, hogy a sikeres tréning két titka: a magas szintű szakmai tartalom és a tréner szuggesztív személyisége. Piroska esetében mindkettőt átélhettük.

Kollégáimmal rendre felidézzük a Tőle kapott inspirációt, a szakmai és emberi segítséget, melyet mindennapi munkánk során haszonnal alkalmazunk.”

Dr. Kovács Géza

igazgató

Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat


A Pearl Consulting Kft-vel cégünk 2006. óta folyamatosan dolgozik. Közös munkánk legfontosabb jellemzője, hogy több téren is sikeres szervezetfejlesztést tudtunk végrehajtani. A Pearl Consulting az első években az értékesítési csapat újraszervezésében, majd szemléletváltásában nyújtott figyelemre méltó segítséget. Utána következett a központi iroda egyes területeinek erősítése, illetve a cég összeolvadása utáni szervezeti problémák megoldásai, majd a szervezeti kohézió megteremtése és erősítése. 2010-ben személyi coaching programot indítottunk, mely hatására néhány középvezetőnknél még a reméltnél is gyorsabb fejlődést és kiemelkedően magas felelősségvállalási készséget tapasztaltunk. A közös munka a Pearl Consulting-gal jelenleg is folyik, valamint a jövő években is tervezzük.”

Komlós Andor

Ügyvezető

Leier Hungária Kft.


Cégcsoportunk 10 éve dolgozik Murvai Piroskával. Tréningjei jó felkészültséget és magas fokú szakmai tapasztalatot igazolnak. Logikusan felépített programjai hatékonyak, célravezetők, érdekesek. Kiváló hangulatot teremt munkája során, ami nagymértékben segíti a dolgozók együttműködő hozzáállását.

Minden cégnek ajánlom, ahol elvárt a magas színvonal, a hatékony munkafolyamat és a siker.

Márton László

Ügyvezető

Leier Autó Kft.


„Amikor képes vagy arra, hogy segíts az embertársaidon, ez a „képesség” megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik” (Daisie Adelle Davis)

„A Te tréneri elhivatottságod pontosan ezért más, mint a piac legtöbb szereplőié, mert felelősen teszed az egyéni készség, képesség fejlesztését, majd annak eredményeként – a „csapat” sokszínűsége révén – az, a szó valódi értelmében az egész szervezet fejlődését is támogatja, biztosítja.

Minden együtt megélt tréning után gazdagabb lettem mind az önismeret, mind pedig mások megismerése terén, tágult a világ körülöttem, a céges – néha már-már „belterjessé” váló – ismeret színesedett, más aspektusból is megvilágítást nyert.

Ajánlom cégedet mindazoknak, akik azon túl, hogy egy-egy pihentető alkalmat látnak ezekben a tréningekben, a munkatársak, a szervezet fejlődését folyamatában és FELELŐSEN kezelik.

Hogy miért választom a Pearl Consulting Kft-t, Murvai Piroska szervezetfejlesztő szupervízort?

Mert Ő a meglévő emberi értékekre összpontosítva csiszolja tovább a gyémántot, teszi mindezt gondos előkészítő munkával, pontosan, lépésről lépésre haladva, mégis játékosan, „pihentetően”, de FELELŐSEN.”

Orosi Józsefné

Regionális HR vezető

GE Hungary Kft.


Cégünk, a Continental Automotive Hungary Kft. HR Szolgáltatás munkatársai részére kérte fel a Pearl Consulting Kft ügyvezető, szervezetfejlesztő szupervízorát, Murvai Piroskát személyiségfejlesztési tréning megtartására. A tréning tematikája a megadott kéréseket figyelembe véve, illetve előzetes egyeztetések alapján került kialakításra.

A tréningek után munkatársaim cégen belüli együttműködése hatékonyan javult, a tréningeken szerzett tapasztalatokat sikeresen ültették át a gyakorlatba.

A Pearl Consulting Kft-vel 2007 óta, mint középvezető állok szakmai kapcsolatban. Az elmúlt években olyan bizalmi és eredményes együttműködést sikerült kialakítanunk, amely nagymértékben segítette az én és a munkáltatóm hatékonyabb munkáját. Fontosnak tartom kiemelni a rugalmasságot, a lojalitást és a folyamatos rendelkezésre állást. Hitelesség, magas színvonalú szakmaiság, szervezeti szintű látásmód mellett az adott csoportra, s abban az egyénre fókuszáló fejlesztési és támogatási folyamatok előkészítése-megvalósítása-nyomonkövetése, rugalmasság, professzionalizmus, felelősségtudat, garanciavállalás jellemzi Murvai Piroska által vezetett Pearl Consulting Kft. munkáját.

Bátran merem ajánlani mindenkinek Murvai Piroskát, bármely szervezetfejlesztési folyamat, egyéni vagy csoportos képzés, támogatás megvalósítása céljából!

Barta Zsolt

HR Szolgáltatási Csoportvezető

Continental Automotive Hungary Kft.


„Hitelesség, magas színvonalú szakmaiság, szervezeti szintű látásmód mellett az adott csoportra, s abban az egyénre fókuszáló fejlesztési és támogatási folyamatok előkészítése-megvalósítása-nyomonkövetése, rugalmasság, professzionalizmus, felelősségtudat, garanciavállalás… Néhány azon jellemzők közül, amely miatt a Murvai Piroska által vezetett Pearl Consulting Kft. fejlesztői támogatását évek óta rendszeresen igénybe vesszük. Közös munkánk kiterjed a menedzsment és a középvezetők kompetenciafejlesztő és tudásbővítő tréningjeire, a szervezeti átalakulásokhoz kapcsolódó fejlesztési folyamatok közös átgondolására és kivitelezésére éppúgy, mint aktualitás esetén az egyéni fejlesztési felületek feltárására, megvalósítására. A tréningeken, s az egyéb fejlesztési folyamatokon résztvevő munkatársak minden esetben maradéktalanul elégedettek.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek Murvai Piroskát bármely szervezetfejlesztési folyamat, egyéni vagy csoportos képzés, támogatás megvalósítása céljából.”

Kozicska Gábor

Gyárigazgató

GE Energy


„Az elmúlt egy évben olyan bizalmi és eredményes együttműködést sikerült kialakítanunk, amely segítette vállalatunkat a létszám leépítések emberséges megvalósításában. A cég tanácsadóiban megbízható szakmai partnereket ismertem meg. Fontosnak tartom kiemelni a rugalmasságukat, a lojalitásukat és a folyamatos rendelkezésre állásukat ezen időszak során.

Köszönöm a munkájukat!

Sok sikert kívánok nekik a jövőben is!”

Pajor Michaela

HR Igazgató

DHL Express Magyarország Kft.


„A Pearl Consulting Kft. fejlesztői, tréneri csapatával 2004 óta állunk szakmai kapcsolatban felső- és középvezetői tréningek szervezése és megvalósítása céljából. A tréningek tematikáját a megadott kéréseket figyelembe véve, illetve előzetes egyeztetések alapján alakították ki. A tréner jól felkészülten, rugalmasan tartotta azokat, figyelembe véve a résztvevők igényeit, kérdéseit.

A tréningek után munkatársaink cégen belüli együttműködése hatékonyan javult, a tréningeken szerzett tapasztalatokat sikeresen ültették át a gyakorlatba.”

Gondár Edina

HR Vezető

Veritas Dunakiliti Csatlakozástechnikai Kft.


„A Pearl Consulting Kft. oktatási üzletága magas színvonalon, felkészült, kiváló szakmai ismeretekkel rendelkező trénerekkel látja el vezetőink számára kidolgozott csapatépítő, készségfejlesztő és szakmai tréningek lebonyolítását. A lendületes, színvonalas képzéseik többek között egymás helyzetben történő megismerésére, megértésére, elfogadására, az együttgondolkodás és együttműködés készségének kialakítására, eltérő, nehéz helyzetek együttes megoldását biztosító módszerek elsajátítására irányulnak.”

Szita Zsuzsanna

Regionális HR vezető

GE Hungary Kft.


„A Pearl Consulting Kft.-vel a 2008-as évre kötöttünk szerződést vezetői tréningek lebonyolítására, valamint az értékesítési és projektmenedzsment részleg szakmai továbbfejlődésének elősegítése céljából.

Az adott egységek tematikája figyelembe vette a cégvezetés elvárását, valamint a részvevők előismereteit és javaslatait is.

A tréningek nagyon pozitív élményekkel, visszajelzésekkel zárultak mindkét fél részéről, ami a résztevői értékelésekből is egyértelműen kiderült.

A tréner nagyon felkészülten és jó hangulatban vezette végig a részvevőket az előre elfogadott tematikán, de rugalmasan kezelte a menet közben felmerült igényeket, kérdéseket is.

A későbbi munka folyamán érzékeltük a tréning hatékonyságát, és a részvevők nagyon várják a folytatást!”

Csorvási Bernadett

Személyügyi vezető

Dekorsy Kft.


„Pearl… Gyöngy…

A szónak íze van, finom hangzása, anyaga mégis sérthetetlenül kemény, a formája pedig egy kerek egész.

Kerek, mint a RagazzArt varázsgömbje.

A Pearl precíz, részletes stratégiája csodás egységet ad a RagazzArt álmainak.

A RagazzArt ötletei tudatosan felépített dramaturgiában testesülnek meg a Pearl gyöngyszemeiben.

Tisztelet. Szeretet. Összhang.”

Szabó Hédi

kreatív és szakmai igazgató

RagazzArt Event Marketing Kft.


A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola / Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói évekre visszamenőleg jól ismerik Murvai Piroska kiváló, az erős BKF-es mezőnyből is kiemelkedő tréneri teljesítményét. Elhivatott, körültekintő munkáját a főiskolai OMHV értékelésen is tetten érhettük, hiszen 2013 óta minden évben egyaránt az év trénere lett intézményünkön belül.

Mikor a Hallgatói Önkormányzat csapatépítés keretein belül a következő szintre kívánt lépni egy profi tréner segítségével, az egyhangú pozitív hallgatói referenciák segítségével tudtuk, kihez kell fordulnunk, így töltöttünk el egy eredményes hétvégét Piroskával.

A HÖK tagjai, mint egyének, és mint egy csapat egységei is rengeteget fejlődtek, miközben Piroska nem csak fantasztikus rutinnal összeállított csapat és kompetenciafejlesztő tréningjén estek át, de számos egyéni visszajelzést is befogadhattak a feladatok közt. A fejlesztés, építés mellett szükséges „rombolás” is történt; miközben Piroska mindent megtett, hogy HÖK csapata erősödjön, sikeresen bontott meg gátlásokat és egészségtelen kommunikációs reflexeket is.

Nem csak profi munkájával, de emberi természetével és hozzá állásával is tökéletesen elégedettek voltunk. Tevékenységének nyoma azóta is tetten érhető teljesítményünkön és csapaton belüli kapcsolatainkon is.

Szűcs Gergely

Elnök

Hallgatói Önkormányzat

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola